Közvetlen környezetünk nagyban befolyásolja hogylétünket, életünk minőségét, lelki egyensúlyunkat. Belső tereink szín-, illetve anyaghasználata, a fényforrások, mind hozzájárulnak közérzetünk milyenségéhez, akár annak javulásához is. Éppezért egészségügyi intézmények esetén méginkább hangsúlyozandó a téralakítás eme tulajdonsága, hiszen a kórház az a hely, ahova a gyógyulás reményében megyünk.

Apropó, mit jut az eszedbe, ha azt mondom: dunaszerdahelyi kórház? A Billa? Hogy nehéz parkolni? Hogy a székek karfáját megrágta az „idő”? Hogy van, aki a büfében cigizik? Vagy, hogy isten mentsen attól, hogy WC-re kelljen menni? Hát, nekem ez! Ez IS, hogy pontos legyek…
Az ember azt gondolná, hogy külföldön minden más, minden szebb és jobb. Ebből egyetlen dolog igaz: a MÁS rész… Pár hónapja megsérült a bokám, amit Londonban a GP-m (egy kis jóindulattal gyorstalpalt körzeti orvosnak fordítanám) Ibuprofen krémmel kezelt.

Hetek múltán kikönyörögtem magamnak egy röntgent, aminek az eredményét másfél hónappal később sem kaptam meg, majd miután rákérdeztem az esetleges rehabilitációs gyakorlatokra, az orvosom az interneten kikereste őket (szó szerint beirta a Google-ba) és kinyomtatta nekem. No komment. Mondanom sem kell, hogy egyetlen gyakorlatsor abszolválása után ugyanott voltam, ahol a part szakadt, jobbanmondva, ahol a bokaszalagom szakadt (amit a ragadós Ibuprofen krém sem tapasztott össze). Kénytelen voltam hazajönni – itt jön a képbe a szerdahelyi kórház…

A gondolat, hogy be kell feküdnöm, rémísztőbb volt, mint a fájdalom, de igyekeztem pozitívan állni a dologhoz. És láss csodát, kellemesen csalódtam! Igazán nagyon kedves és segítőkész volt mindenki, a nővérkék, az orvosok is, és másfélnapos koplalás után még a porladó kifli ujjhegynyi vajjal is fantasztikus lakomának tűnt.
Az egyetlen kivetnivalóm a kórház dizájnja maradt – ha egyáltalán lehet ezt a két szót egymás mellett említeni. Már régóta tüske a szememben a kórház épülete a maga sete-sutaságával, de most végre ez is javuló tendenciát mutat.

Az új ortopédiai osztály, ami orvosi és dizájn szempontból is nemcsak európai szinten, de világviszonylatban is megállja a helyét, a wellness hotel kategóriába tartozik (és ez nem túlzás, nem is szarkazmus a részemről). A sikeresen összekönyörgött szponzorpénzből egy olyan új egészségügyi részleg jött létre, ahol a legfejlettebb orvosi technikát alkalmazva bármilyen ortopédiai kezelés, műtét megvalosítható. Bónuszként pedig kellemes és esztétikus környezetben gyógyulhat a beteg.

Végre valami pozitív a szerdahelyi kórház életében (hoppá, van új CT gép, és az újszülöttosztály pedig lélegeztetőgépet kapott), merthogy, valljuk be őszintén, sokszor hajlamosak vagyunk inkább csak a rosszat látni és panaszkodni. Nyilvánvaló, hogy van mit javítani a kórház állapotán és felszereltségén, ezért is hiszem, hogy ez az új osztály egy hatalmas lehetőség. Lehetőség a kórház széleskörű elismerésére, további fejlesztésekre, de legfőképp, lehetőség számunkra a jobb és sikeresebb gyógyulásra.
(Minden foto az Anami Blog tulajdona)

Nagyot alkottál…már megint!!!!